Vizes vébé a kulisszák mögül

vb3A Duna Arénában káprázatos a hangulat, tegnap körbejártam – hát egy részén, mert hatalmas – az épület több pontját. Szerettem volna megmutatni, hogy milyen az a nézőpont, ahonnan majd az úszóink indulnak neki a versenyszámoknak, vagyis milyen monumentális és mégis felemelő a “Last Call Room”-ból kifelé látni. Aztán a sajtótájékoztatók helye, ahol majd remélhetőleg sok emlékezetes interjút adnak majd a mieink az eredményes versenyeik után. Tegnap még a Szigeten is körülnéztem, hogy egy kicsit megmutassam, hogyan állt össze ott is minden, hiszen a bejutáskor nyoma sincs a túrásoknak, rendezett a helyszín, még az egykori “ultra ciki” Kőbüfé és megújult, a Versenyhelyszín pazar, nyolcezer ember is befér most a vébé alatt és Hajdú B. Pistivel, kedves, “régi” kollégámmal is találkoztunk, nosztalgiáztunk egy kicsit, mert ugye eltöltöttünk pár ezer üzemórát különféle szerkesztőségekben, főleg a Telesportéban, és közvetítettünk pár világversenyt együtt az elmúlt negyedszázad alatt. KI KELL JÖNNI A VÉBÉRE, EZT A HANGULATOT LÁTNI, ÁTÉLNI, TAPASZTALNI KELL!



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás