15 dec 1. rész – Drámatagozat

Édesanyám egyik legnagyobb félelme az volt, hogy esetleg nem leszek, vagy nem lehetek anya. Egy olyan nő számára, aki született anyatigris, aki családjáért és a gyerekeiért él elsősorban  – és csak sokadsorban azért az elhanyagolható részletért, hogy magát is fenntartsa valahogy pusztán az előbbiek kiszolgálása érdekében -, annak ez a lehetőség elképzelhetetlen.

Hogy miből táplálkozott ez az aggodalma? Végül is jogos félelemnek tűnt, hiszen zakatoltak mellettem az évek, egyre nőtt bennem a vágyakozás is az anyáváválás iránt, de jöttek a feladatok, szaporodtak a szakmai kihívások, a plüssjátékok és a gyerekpelenkák  viszont annál kevésbé…  Most ne firtassuk, miért alakult így, annyi azonban bizonyos, hogy az élet, a legnagyobb dramaturg úgy rendezte, hogy amikor életem legmélyebb pontján búcsúznom kellett imádott Édesanyámtól, már ott lüktetett bennem egy aprócska kis élet. Egy olyan pöttömnyi, hogy még én magam sem tudtam róla és így meg sem oszthattam azzal a nővel, aki erre a hírre várt évek óta…

Ma már tudom, hogy ez a fantasztikus asszony, az Édesanyám távoztában rendezte el, hogy megszülessen bennem a legnagyobb vigasz, vagyis az első fiam, Krisztián.

Manapság, két fiúgyerekes családanyaként olyan távolinak tűnnek az egykori aggodalmai, és nyilván ma már nem az a kérdés, hogy vagyok-e, hanem, hogy milyen anya vagyok, milyenné válok, formálódom az Ő értékrendjét követve.

Nekem Ő (volt) a zsinórmérték, és annyi bizonyos, hogy nagyon hiányzik a legközelebbi tanácsadó, az ember Édesanyja, ha magára marad a bizonytalan kérdéseivel.

Mert azok olyanok, hogy jönnek: már onnan kezdve, hogy miképp fogjam meg, jól tartom-e a fejét, hányszor mossam még ki az üveget, mikor vegyem el a cumit, adjak-e egyáltalán?  Avagy én is beüljek a hűtőfürdőbe? “Te beültél, Anyu”? Na, meg a “most mit főzzek neki – mondd má’ meg -, amikor a negyedik félét sem eszi”? És a “tényleg minden autómárka összes sorozatát ismernem kell ahhoz, hogy jó legyek a fiamnál” – című belső dillemák elalvás előtt, alatt, közben, mert hogy egy idő után az ember képes lenne minden testhelyzetben elaludni. De különösen klaviatúrára dőlve, a kedvenc vetélkedője alatt a fotelben, félig kitört nyakkal, és főleg óracsörgésre a gyerekszoba kiságya mellett átfagyva, az esti mesélés újabb áldozataként.

Szép dolog is ez az anyává válás, ugye? De valóban az, különösen, ha az ember ugyanazt a gyönyörűséget és boldog büszkeséget látja a párja szemében, mint amit maga érez, hogy nem csupán anyává, hanem a választott férfi oldalán szülővé érett vele együtt.

Csisztu Zsuzsa