Újságírói pályám kellős közepén éreztem úgy, hogy feljeszteni kellene magam és jó lenne még tanulnom valamit – nem tanfolyami szinten.

Másoddiplomás képzésen fogtam hát bele jogi tanulmányaimba az ELTE Állam és Jogtudományi karán, amely – bevallom – nem volt sétagalopp a tévés és rádiós munkám mellett, miközben a nagyfiam is életünk része lett. Mostanra nem bántam meg az éjszakákba nyúló tanulásokat, a kialvatlan nappalokat, a felnőttkorban is gyomorgörcsöt okozó vizsgadrukkos napokat, hiszen mind a vizsgákra, na és persze az államvizsgákra is – család mellett – éjszakánként készültem.

Jogászként kezdett kirajzolódni előttem, hogy milyen irányban indulhatnék tovább.

Így következett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a sportjogi szakjogász képzés, mert volt élsportolóként és sportújságíróként, sőt sportmenedzserként is látom mennyire önálló életre kelt a jog ezen szaktudománya. A világ szórakoztatóiparának legnagyobb szelete mostanra a sport világa, a tévék, rádiók, internetes felületek a világ gladiátorainak produkcióival vannak tele, az, hogy ott lehetnek, minden szerződések, megállapodások függvénye. Persze, hogy szükség van kitűnő sportszakjogászokra!

Summa cum laude végeztem sportjogi szakjogászként és így várom, sőt örömmel veszem, mindazon sportolók, sportvezetők, egyesülethez vagy klubhoz tartozó személyek megkeresését, akiknek sportjogi témában, segítségre van szüksége. Felkészült ügyvédi hátérrel állunk rendelkezésetekre.

Másik terület, amelyben szívesen segítek és megosztom a tapsztalataimat az a személyiségvédelem és a személyhez fűződő jogok sérelmének területe. Ezek különösen a sajtóban megjelenő jogsértő cikkek, megnyilatkozások kapcsán felmerülő jogi esetek, amelyben nagy jártasságra tettem szert – nem titok – saját megnyert sajtópereim kapcsán. Ha bárki úgy érzi tanácsra, segítségre van szüksége a róla megjelentek sértő volta miatt, várom megkeresését szeretettel.

Dr. Csisztu Zsuzsa

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás