22 márc Döntésre várva – avagy olimpiai ötkarika a szemek alatt

Már túl vagyok a reggeli szoba-jógán, átfutottam a közösségi felületeket,
láttam, hallottam a mai napi összes otthonmaradós-rappet, klippet, dalt, kínomban még el is
mosolyodtam néhány mémen. Meghallgattam Tóth Gabi CSR-ból nyomott mindennapi
betevős, csodás élő dalát, átnéztük a nagyfiammal az összes hétvégére rendelt online
tennivalót, persze ötpercenként ellenőrzöm, hogy bírja-e még ülve a gép előtt. Lefújtam
fertőtlenítővel a külső és belső kilincseket, kiszellőztettem, rendet raktam, megy a mosógép,
s a kisebbik fiamat színező üzemmódba állítottam – azt hiszem még pont 11 percem van,
amíg megunja. Apa persze dolgozik, ő emberek gyógyít – magyarázom a fiúknak a szokatlan
élethelyzetet.
Már megnéztem a ma reggeli friss híreket és kellően elborzadtam a legújabb számoktól,
mert iszonyatosan rapid tempóban nő az új koronavírussal fertőzöttek száma világszerte,
csakúgy mint a halottaké, úristen, ez döbbenetes, hol a vége vajon mindennek…?
Látom a vezetők, politikusok, egészségügyi és gazdasági szakemberek megfeszített
küzdelmét – hála és köszönet nekik minden pillanatért –, hogy képesek legyenek felvenni
valahogy a harcot a „láthatatlan ellenséggel” szemben, ahogy ezt ma a legtöbben
aposztrofálják. Pszichológusok, az emberi lélektant, illetve a bezártságot kísérő depresszió
természetrajzát ismerő szakemberek most vállvetve igyekezenek online tippek tucatjaival
ötleteket adni a kilátástalan hosszúságú otthonmaradásra ítélt népeknek, hogy miképp
őrizzék meg a józan eszüket és próbálják meg a jót, és a lehetőséget meglátni a kényszerű
lakásfogságban.
Nézem eközben a tanácstalan arcokat imádott közösségem kisebb-nagyobb
műhelyeiből, a nemzetközi sportvilágból, ahol a sportolók népszerűségüket a jó cél
érdekében latba vetve üzennek, hogy lám, ők is „rükvercbe” kapcsoltak, otthon maradnak és
a seprűnyéltől kezdve a papírgurigákon át a legkülönfélébb háztartási eszközöket fogják be
nagy fantáziával a kétségbeesett formában maradás kedvéért. Még, egyelőre, poénos arcát
vette elő mindenki a legtöbb helyen, de azért jól látszik, hogy pólóslányaink is, ha tehetnék,
a legkevésbé sem egy kőkerítésen pattogtatva várnák a faltól a visszapasszt, avagy egy
gördeszkán hasalva imitálnák – víz hiányában – a gyorsúszó mozdulatokat. Wirth Balázsból is
kikívánkozott, hogy a három havi melegégövi edzőtáborból hazatérő, és kitűnő formában
lévő, most önkéntes házikaranténba vonuló tanítványa, a világ- és Európa-bajnok Kapás
Boginak is – mások mellett -, vízben lenne a helye, mert fura módon, az úszóknak ez a
rendes közege. Baji Balázs, aki hosszú sérülésből tért vissza a tokiói indulás és kvalifikálás
reményében, most igazából edzeni sem nagyon tud, ahogy Babos Timi sem, aki már a
Rolland Garros elhalasztását is – nyilván szomorúan, de belátóan -, tudomásul vette. Wladár
Sándor MÚSZ elnök is elmondta, hogy kénytelenek voltak a LEN-nel együtt közösen,
egyelőre úgy tűnik, hogy augusztus második felére halasztani a budapesti vizes Európa-
bajnokságot, akkorra, amikor a tokiói olimpiáról hazatérő úszó és vizessportos bajnokaink
nyilván „alig várják majd”, hogy vízbe ugorhassanak ismét. Ugye?  Mert, hogy egyelőre ez a
szcenárió tűnik valószínűnek, egyéb NOB-döntés hiányában. Ugyanis, amíg a világon sorra
minden sportvezetőnek szépen lassan, vagy egyre gyorsabban ráfagy az arcára a mosoly,
szerencsére egyvalakié rendületlenül ragyog. Nem más ő, mint a szuperoptimista, ultra-
pozitív (szerencsére nem COVID-19) NOB Elnök, Thomas Bach.

Thomas Bach és persze vele együtt az egész nemzetközi olimpiai döntéshozó család,
ideértve a magyar olimpiai mozgalom, a MOB vezetőjét, Kulcsár Krisztiánt is, aki maga is azt
nyilatkozta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában, hogyha még sportolna, akkor is azt
az álláspontot képviselné, hogy nem kell elhalasztani a tokiói olimpia július 24-i rajtját, s
egyelőre úgy készül a magyar olimpiai csapat, hogy ezen a napon lesz a nyitóünnepség.
Persze, hogy is készülhetne másképp, amíg a NOB elnöke – az érintettekkel folytatott
egyeztetések után – ragaszkodik az eredeti időponthoz? Addig nyilván ehhez tartja magát
mindenki, már persze csak azok, akik nem csatlakoznak az egyre nagyobb számban az
olimpia elhalasztása mellett érvelő, világhírű sportolói és sportszakemberi véleményvezérek
sorába.
Előre kell bocsátanom, hogy a nagy olimpia rajongók közé tartozom, nyolc olimpián jártam,
ebből versenyzőként egy, újságíróként hét adatott meg, s még arra is emlékszem, milyen
volt lemaradni a Los Angeles-iről a bojkott miatt. Hatalmas vágy munkál bennem, hogy a
tokiói olimpia emlékezetes pillanatairól (is) beszámolhassak Önöknek, nektek, különféle
médiaplatformokon és őszintén remélem, hogy sportrajongó sportújságíróként erre lesz is
lehetőségem. A kérdés az, hogy mikor?
Mert a jelenlegi helyzetben egyszerűen nem értem, hogy mire ez a hatalmas kincstári
optimizmus? Mi lehet vajon az a nézőpont az új koronavírus világjárvány jelenlegi terjedését
látva, ami miatt a most már valóban csak négy hónapra lévő rajt időpontjához még mindig
foggal-körömmel ragaszkodik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság? Milliókkal egyetemben
engem is napi szinten foglalkoztat, hogy mi lesz a nemzetközi sportvilággal, s hogy a világ
legjelentősebb szórakoztatóipari üzletága, a profi sport vajon miképp éli túl a teljes leállást,
az elmaradó, vagy bizonytalan időre elhalasztott események okozta gazdasági vákumot,
hogyan állhat talpra a már most térde kényszerült nemzetközi sportgazdaság és az ehhez
szorosan kapcsolódó turisztikai, beszállítói, kiszolgáló és uram bocsá’, sportmédia üzletág?
Tudom, látom, hogy a nemzetközi olimpiai mozgalom léte függ a hatalmas szponzori,
támogatói hálótól és az is egyértelmű, hogy a japán gazdaság és a szigetországi
sportrajongók 1964-óta várnak újra arra, hogy fellobbanjon országukban az olimpiai láng,
legalábbis nyári játékokon, hiszen például a naganoi téli játékokra testközelből is
emlékszem, hiszen a műkorcsolya és jégtánc események mellett a záróünnepséget is
közvetíthettem anno.
Most azonban, a jelenlegi szervezőbizottság által kommunikált nagyjából tizenkétmilliárd
dollárnyi invesztíciót követően vajon lehet-e majd idén július 24-i rajttal egy arra méltó nyári
olimpiát rendezni, olyat, amilyet a szigetország és főként Tokió ezen erőfeszítéseiért cserébe
megérdemelne?
Egyszerűen csak azt a növekvő aggodalmat látom és érzékelem a sportvilág szereplői felől,
amit ez a bizonytalanság okoz a mindennapok szintjén. Hányan vártak és időzítettek formát
a tavaszi kvalifikációkra, azokra a versenyekre, amelyet most mind sorban fújnak le a
nemzetközi szövetségek világszerte? Kérdezem én, a coubertini eszmékkel vajon
összhangban volna-e, ha a helyzetre való tekintettel hirtelen más kvalifikációs megoldást
választanának a nemzetközi sportági szövetségek, és/vagy az eddigi eredményekre vagy
valami „konzerv” megoldásra váltanának, csak hogy kipipálhassák június végéig a teljes
névsort? És valóban teljes lenne-e az a névsor, amelyre jó előrejelzést ad, hogy például a
FIG, a Nemzetközi Tornaszövetség a Tokióba, április 4-5-re tervezett Világkupát, az olimpiai
tesztversenyt azért mondta le, mert számos világhírű tornász távolmaradási bojkottal
kívánta jelezni – mások mellett a világhírű tornászikon Simona Biles is, az Amerikai
Tornaszövetség döntésével összhangban https://www.houstonchronicle.com/texas-sports-

nation/general/article/Simone-Biles-skip-April-World-Cup-Tokyo-15135628.php -, hogy nem
fog elutazni a koronavírus világjárvány miatt Tokióba. Mi több, az egész olimpiai
versenysorozat egyik legmeghatározóbb szereplőgárdája, a tévéközvetítések és hirdetési
mogulok kedvenc sportolóit tömörítő, Amerikai Úszó Szövetség is arra kéri az Amerikai
Olimpiai Bizottságot, hogy képviseljék azt a kérésüket a NOB felé, hogy egy évvel, 2021
nyarára halasszák el a tokiói olimpiát. https://www.npr.org/sections/coronavirus-live-
updates/2020/03/20/819126877/usa-swimming-calls-for-tokyo-summer-olympics-to-be-
postponed-to-2021
Alig pár óra leforgása alatt a Norvég és a Szlovén Olimpiai Bizottság is arra jutott, hogy
személyes levélben kérje Thomas Bachot és a NOB-ot, hogy halasszák el a tokiói játékokat
egy évvel későbbre, amikor a járványt okozó vírust biztonsággal tudja kontrollálni már a
világ.
Szóval tényleg a fair-play szellemében állhatnának rajthoz azok a sportolók, akik most nem,
vagy alig-alig tudnak készülni a saját sportágukban? Továbbá milyen színvonalú olimpiát
várhatunk egy olyan periódusban, amikor a világ legjobbjai sufni-tuning felkészülésre
kényszerülnek pályafutásuk talán legfontosabb világversenye előtt? Vagy épp milyen olimpia
lesz az olyan, ahol a világ legjobbjai közül rengetegen – saját biztonságuk érdekében, és ki
merne rájuk haragudni ezért – egyszerűen nem mennek el Japánba, mert nem látják az
egészségügyi garanciákat a biztonságos megrendezésre? És ki ül majd a lelátókon?
Önkéntesek? Ki vesz majd jegyeket, vagy aki megvette, veszni hagyja, esetleg visszakéri az
árát?
Netán, azt tanácsolják majd elővigyázatosságból, hogy csupa hatvan év alatti néző jöjjön a
lelátókra és az idősebbek maradjanak a tévék és más platformok előtt? Na, jó ez már
agyrém…
Amúgy, látom lelki szemeim előtt azt az „önfeledt hangulatú” globális rendezvényt, amelyen
csupa olyan sportoló indul, aki nyilván nem veszített el egyetlen rokont, családtagot sem a
járvány áldozataként, ugye? Miközben, például naponta kapom a híreket a barátként
szeretett olasz és spanyol sportújságíró kollégáimtól, hogy micsoda pusztító pillanatokat
élnek át, amikor rokonaik, ismerőseik, idős szeretteik egyedül, magukra hagyatva,
magányosan halnak meg kórházi ágyukon és az ottmaradóknak még a méltó, és a gyászt
feldolgozni segítő, végső búcsúra sincs lehetőségük a járvány okozta tilalmak és korlátozások
miatt. Vajon összefér-e az olimpiai szolidaritás szellemiségével az olimpiai mozgalom
legújabb csillagait ünnepelni négy hónap múlva, akkor, mikor a világ jelentős része még a
mély gyászát próbálja feldolgozni az őket ért veszteségek miatt? Mert, arra azért készüljünk
fel, szerintem, ahogy a mostani számokat látjuk, hogy előbb-utóbb mindenkinek lesz közeli
vagy távol ismerőse az áldozatok között. Ugyanis a járvány jellegét jól mutatja, hogy a WHO
pillanatnyi és frissített adatai alapján – hopp, épp most nézem az oldalt -, jelenleg már
308,594 ember fertőződött meg, ebből az esetszámból sajnos 13,069 végződött halállal, de
mire kiteszem a pontot a mondat végére ez a szám már nem is helytálló, s mire Önök
elolvassák ezt a blogot, már csak az olaszországi halálesetek száma is meghaladja az ötezret
a hatvanmilliós országban.
Megértem én, hogy az olimpia magasztossága egykor háborúkat volt képes átmenetileg
szüneteltetni, de ezt sajnos a koronavírusnak nem tudjuk elmagyarázni, mint ahogy az sem
lehet mérvadó érv, hogy még SOHA nem halasztottak el újkori olimpiát, és amelyik elmaradt
1916-ban 1940-ben és 1944-ben az a világháborúk miatt történt így, most meg nincs
világháború. https://www.japantimes.co.jp/sports/2020/03/18/olympics/time-accept-
inevitability-2021-tokyo-olympics/#.XnaE0S3MzOT

Igen, most valami egészen más fajta háborút kellene megnyernünk, amelyhez először is
hatalmas biztonságot nyújtana egy vakcina, egy működőképes oltóanyag, amellyel emberi
életek ezreit, tízezreit, ki tudja, százezreit lehetne megóvni a jövőben, amennyiben lesz
ilyen. Ha lesz is, szakértők szerint ez még legalább hat-kilenc hónap. S akkor még nem
ejtettünk szót a világgazdaság testén várható hatalmas sebekről, a várható nemzetközi
szintű válságokról, arról, hogy lesz-e majd az embereknek pénzük, erőforrásuk arra, hogy
több hónapnyi leállás és jövedelemnélküliség után pénzt költsenek egy igenis költséges, bár
fantasztikus örömforrásra, az olimpiai szurkolásra.
Őszinte örömmel tenném fel a kezem, mondjuk három hónap múlva, hogy igen
Srácok, igazatok volt, ragaszkodni kellett a július végi olimpiai rajthoz, mert lám-lám, a világ
meggyógyult, minden visszazökkent a régi kerékvágásba, a betegek rendbe jöttek és már
tankolhatjuk fel a hűtőket sörrel, de most az olimpiai közvetítések, s nem pedig a
karanténveszély miatt. Attól tartok azonban, hogy csak egy meseíró versenyen lenne
esélyem ezzel a váratlan fordulattal, mert a valóság ezzel szemben az, hogy a nemzetközi
sportvilág nem egy anderseni fordulatra, csak egy józan döntésre vár. Egy bölcs és belátó, de
bátor döntésre, amely nem szaporítaná tovább a redőket a homlokunkon és az olimpiai
karikákat a szemünk alatt.

dr. Csisztu Zsuzsa
egykori olimpikon tornász
A Magyar Olimpiai Bizottság tagja
A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja