KARÁCSONYI BLOG – Élményt adni – Karácsony, ahogy mi szeretjük!

karacsony_cszs_csaladGyerekkorom egyik legemlékezetesebb ünnepe volt. Nagyon szerettem volna ballerina lenni és lenyűgözve figyeltem a hegyes spiccű, törtfehér színű, leheletvékony harisnyában és fölötte gyönyörű tűllszoknyában piruettező táncosnőket, törékeny karjukat és elegáns fejtartásukat, ahogy elkápráztatták a nézőket az Operában, csakúgy, mint minket, a Nagymamámmal, amikor a Hattyúk Tavát, vagy a Copeliát néztük meg együtt. Már hazafelé a Földalattin a kapaszkodót úgy fogtam meg, akár egy balettrúdat, s amikor a következő megállónál lefékezett a sárga jármű, én is nyomban lenyomtam egy “dömi pliét”.

Eufórikus boldogság kerített hatalmába, amikor alig pár héttel később, a Karácsonyfa alatt megpillantottam az anyukám saját kezűleg varrt – ezt utólag tudtam meg -, kislány trikóból és tűllanyagból készített tütüjét, és azt a csak nekem, a 26-os lábamra, a József-körúti balettcipész mesterrel csináltatott balettcipőcskét, amilyet amúgy ebben a méretben nem készített másnak. A Tütüt – emlékszem -, három napig nem lehetett leimádkozni rólam, még a macskanadrág alatt is viseltem és nem érdekelt, ha a tüllszoknya kissé Michelin-babás látszatúra duzzasztotta az amúgy filigrán kislányalakom. Nekem ez a karácsony tette világossá, hogy mit is jelent az örömszerzés, milyen csodás valóra váltani mások álmait, pláne, ha épp a gyermekünkéről van szó.
Mostanra megfordult mindez: azt lesem, figyelem a férjemmel együtt hónapok óta, hogy milyen elejtett szavak, halk, vagy hangos vágyak, sóhajok buggyannak ki a fiaink száján, mert persze, mi is olyan szülők szeretnénk lenni, akik valóra váltják a gyermekeik álmait, vágyait.
Mégis, érdekes, hogy évek óta azt érzékelem, hogy persze, hogy fontosak a tárgyiasult vágyak, hogy minél több kereke legyen és minél jobban berregjen az a valami, de az igazán értékes ajándék az együtt töltött idő, a késő estébe nyúló rengeteg közös játék, a könnyünkcsordultunkig pukkasztó sok-sok nevetés, amit felerősít a karácsonyfa körüli ünnepi hangulat, a családias, édeskés illat, vagyis az az élmény, amit pénzért árult játék formájában aligha lehet megvásárolni.
Adjatok olyat Szeretteiteknek, ami teljesértékűvé teszi a pillanatot, azt az időegységet, amiért érdemes élni!
Áldott, békés Karácsonyt kívánok MINDEN KEDVES BARÁTOMNAK, ISMERŐSÖMNEK, KÖVETŐMNEK, szeretettel:

Csisztu Zsuzsa



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás