20 júl Legendák egy és több asztalnál
Előre bocsátom, nem áll szándékomban senkit sem hergelni, s amiről most írok pár gondolatot, az nem VIZES VÉBÉ SPECIFIKUS, nem magyar jelenség, és a világ minden komolyabb sporteseményének a része.
Történt ugyanis, hogy nagy megtiszteltetésben volt részem, mert mint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) Végrehajtó Bizottságának az egyetlen magyar tagja, meghívást kaptam tegnap estére a Néprajzi Múzeumban tartott és Tarlós István Főpolgármester által adott FINA Nyitóvacsorára.
Hangsúlyozom, ez nem magyar jelenség, hogy az adott világverseny országába érkező magas rangú vendégek kedvéért – lásd FINA vezetők – az adott vendéglátó kitesz magáért és megmutatja nemzeti értékeit, építészeti csodáit, gasztronómiai finomságait és amolyan informális keretek között áldoz a diplomácia/sportdiplomácia oltárán. Ültem én már a Párizsi Operában is a Műkorcsolya Világbajnokság Díszvacsoráján, vagy épp a 2009-es római vizes vébé ideje alatt Róma egyik legelegánsabb fogadásán. Jól gondolják, én is irigyeltem magamat, de tényleg, pláne, hogy tegnap este olyan asztaltársaságban tölthettem az estét – férjemmel együtt -, ami párját ritkította. Két olyan legenda ült az asztalunknál, mint Faragó Tamás dr. és kedves felesége, vagyis az a Tonó, aki olimpiai-, világ és Európa-bajnok volt és mindent megnyert, amit meglehetett, többször is, és akinek éleslátása, kritikai érzéke, egyedi véleménye a mai vízilabdáról még mindig röntgenkép pontosságú.
Dr. Szívós István egy igazi vízilabda dinasztia tagja is kedves feleségével érkezett és maga is a magyar vízilabdalegendák világszinten is elismert elitklubjának tagja, s aki –Tonóval együtt -, annak rendje és módja szerint már az előétel alatt kitűnően szórakoztatta a társaságot a történetekkel, hogy miként ért le a lába az egykor 210 centi körüli nagy embernek a medencék aljára, vagy hogy a mai funkcionáriusok közül ki milyen bíró vagy játékos volt éppen.
Az asztalnál helyet foglaló Dr. Merkely Béla professzor egész este állandó ügyeletben volt – kedves felesége már meg sem lepődött ezen -, hiszen ő felügyeli a teljes vizes vébé ideje alatti orvosi teameket, minden létező verseny és edzéshelyszínen, hivatalos helyszíneken egészen Balatonfüredtől a Margitszigetig. Az egykor szintén vízilabdázó profról kiderült hogy a Mastersen is vízbeszáll, de most még ebben a két hétben csak reméli, hogy a kollégáknak egyszer sem kell majd, mert akkor az azt jelenti, hogy nem történik komolyabb esemény.
Jó volt látni, hogy ezek a nagyságok nem csupán megbecsült vendégei voltak egy ilyen rendezvénynek, mint afféle nemzeti kincseink, hanem személyre szabott elismerést is kaptak nagy taps kíséretében, miközben ők kedélyesen elanekdotázgattak. Tonó őszintén és mély átérzéssel tanácsolta a Profnak, hogyha vízbe száll a Mastersen ne felejtsen el úszni, mert az hasznos lehet, és mutasson meg mindent, amit tud és amije van. Szívós doktornak csak annyi volt a véleménye a Mastersről, hogy utoljára húsz éve vették rá valami ilyesmire, de utána két hétig nem tudott borotválkozni, akkora izomláza volt. Végül, Faragó Tonó elmondta, hogy régen, az Űttörő magazin kérdésére, hogy „Miért érdemes híres sportolónak lenni?” – a következő sztorit adta elő. „Azért érdemes, mert, amikor egyszer véletlenül szabálytalanul behajtottam a Margitszigetre, akkor az engem megállító rendőr behajolt az ablakon és nagy sóhajjal a következőket mondta: ’Jól, van Szívóskám, ezt most az egyszer megúszta, menjen!’
Csisztu Zsuzsa