08 okt Csisztu Pakisztánban – CUKI ARCOK – Kemény fegyverek – mosolygó emberek

Islamabad egy viszonylag új város, már ami a pakisztáni kormányzati adminisztrációt kiszolgáló épületeket illeti, és a piros zónában, ahol a szállodai ellátásunk van, csak szoros katonai ellenőrzés mellett lehet közlekedni, létezni.

Itt hozzá kell szokni ahhoz a látványhoz, hogy a négy méter magas kőfallal és szögesdróttal körülvett szállodai park belső részéhez autóval csak zárt vaskapuk, szorosan, gépfegyveresek által átnézett csomagtartók és minden ülésre beleső rendőrők pár perces kérdezősködése után térhet be az egyszeri szállóvendég – autóval -, ugyanis gyalogosan kifejezetten szigorú személy és csomagátvilágítás vár rá.
A bevásárlóközpontba, ahova ma elvittek minket egy órára, kigyózó sorokban állva várnak bejutásra az emberek, mert MINDENKIT leellenőriznek, és mindenkinek átnézik a csomagját. Képzeljék el azt, amikor ma, mondjuk a dupla mérretű Mammut 2-be úgy juthatna be az ember otthon, de minden egyes vásárló, hogy kint parkol és sorban állva megvárja, hogy egyesével a bevásárlóközpontba beléphessen a röntgenátvílágítás és a táskák röntgenezése után, szintén gépfegyveres rendőrők árgus szemétől kísérve a kapukban.
Itt most béke van – állítólag -, más kérdés, hogy ezt így érik el és minden elismerésem, hogy ezen helyzet ellenére a pakisztániak és itt az iszlabamadi lakosság mennyire pozitív és jókedélyű népség. Sokat áldoznak újabban a sportra, főleg a krikettre, ami nemzeti ÜGY, és sporteseményeken keresztül próbálják visszacsalogatni az embereket ebbe az országba, ahol azért hetvenezer körüli áldozatot szedett az emúlt esztendőkben fenyegető és sajnos létező terrorizmus.

Ma elvittek minket az új nemzeti emlékműhöz, amelynek elhelyezkedésről azt mesélik, hogy pont a világ közepe, vagyis északról és délről, keletről és nyugatról épp a nulla ponton áll, tehát szerintük itt van a világ közepe. Geográfiailag nem mernék velük vitatkozni, átvitt értelemben azért igen. Ma például meglátogattuk az örökségvédelmi múzeumot, ahol a híres történelmi figurák kíséretében – mint például Benazhir Butto – viaszba öntve és megelevenítve életük fontos fejezeteit – magyarázzák el a világnak az egykori Indus-völgyében fekvő, ma már négy hatalmas országrészből álló patchwork nemzet történetét, ami azért igen új, ha a mai országképet nézzük. Ebbe a nemzeti büszkeségbe persze náluk az is beletartozik, hogy a világon elsők között nukleáris nagyhatalommá növő Pakisztán katonai védelmi erejével is büszkélkedjenek és múzeumi emléktárgyként tekintsenek a rakétákra, bombábra , lövedékekre, és makett tankokra. Hát, nekem, mint örök pacifistának azért létezik ennél szebb látvány is! ☺
Persze akadnak történelmi városrészek, ahol az imára hívó Muezzin hangja mellett ott imádkozhat a hindu is és együtt eszik utána a kebabot. Hű, jó csípős volt ez a mai! Ott, ahol kiemelkedően erős művészeti alkotásnak NEM nevezhető falfestésekkel díszített étteremben, megvendégelték a kongresszus tagjait.
Na, aztán a mai izgalmak ezzel még nem értek véget Pakisztánban, mert várt még rám egy tévés szereplés a PTV-ben, ami Pakisztán nemzeti televíziója, de erről majd legközelebb!!! ☺ És egy kis képcsokor, néhány édes cukisággal – csak nektek tőlem.